Bemutatkozás / Híres szülöttek

Híres szülöttek



Dr. Laky Ferenc, Vas Megyei Bíróság elnöke:

Jogi diplomámat a Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán 1971. január hónapban szereztem. A bírói-ügyészi szakvizsgát követően 1973. szeptember 1. napjától a Szombathelyi Városi Bíróságon dolgoztam bíróként a büntető ügyszakban, ahol elsősorban közlekedési és fiatalkorúak ügyeit tárgyaltam.

1978. január 1. napjától folyamatosan a megyei bíróságon teljesítek szolgálatot előbb beosztott megyei bíróként, 1986-től pedig a büntető fellebbezési tanács vezetőjeként. A fellebbezési tanácsban végzett munkám mellett 8 éven át számtalan jelentős súlyú megyei elsőfokú büntető ügyet tárgyaltam. Pályázat eredményeként a büntető elnökhelyettesi állást 1990. január 1. napjával nyertem el.
A korábbi elnök távozását követően 1990. június 16-ától 1992. február 28-ig megbízott megyei elnökként, majd ezt követően pályázat eredményeként elsőízben 1997. február 28-ig, második alkalommal 2002. február 28-ig, a harmadik esetben pedig az Országos Igazságszolgáltatási Tanács 2008. február 28-ig szóló kinevezésével megyei bírósági elnökként ténykedem a Vas Megyei Bíróságon.
Az elnöki ténykedés mellett minden évben az ítélkezésben is résztveszek, s a korábbi években a Bírósági Határozatokban a büntető fellebbezési tanács által hozott több általam szerkesztett vagy elnöklésem mellett született döntés jelent meg.

Irodalmi működésem:
A büntetőeljárási törvény kodifikációja jegyében szakcikket publikáltam a Magyar Jogban 1996-ban a biztosíték jogintézményéről, az óvadék újbóli bevezetésének szükségességéről. A Bírák Lapjában ismertetést adtam a szlovén bírósági szervezetről, valamint a bírói jogállásról. Ugyanitt az EU-s csatlakozás kapcsán elemző tanulmányt tettem közzé a bírói munka feltételeiről.
Jogtörténeti természetű tanulmányokat publikáltam ugyancsak a Magyar Jogban 1998-ban Horváth Boldizsár igazságügy-miniszterről és 2001-ben Szabó Miklós királyi kúriai elnökről.

Egyéb szakmai ténykedés:
A bírósági reformtörvények előkészítésének időszakában a Magyar Jogász Egylet 1996. évi közgyűlésén a bíróságok belső igazgatásáról tartottam korreferátumot, amely a közgyűlés írásbeli dokumentumában is közzétételre került.
Az Igazságügyi Minisztérium felkérésére 1996-1997-ben résztvettem az új bírósági törvényeket kidolgozó kodifikációs bizottságban, ahol a bírák jogállásával és a bírói függetlenséggel, továbbá a fair eljárással kapcsolatban tanulmányokat készítettem és előadásokat tartottam.
Elnöki működésem során sikerült elmélyíteni a szlovén, az osztrák, 1998-tól pedig a német (Chemnitz) bírósági kapcsolatokat. A német bírósággal együttműködési nyilatkozatot írtunk alá. 1995. évben „KOMTURKREUZ” DES LANDES BURGENLAND kitüntetésben részesültem a Burgenlandi Tartomány vezetőjétől.
A Magyar Kriminológiai Társaság Észak-Dunántúli Regionális Szekciója elnökének választottak meg 1996 májusában. Tagja vagyok a Bírói Egyesületnek, ezen belül az országos választmánynak, a Közlekedési Bírák Egyesületének és a Magyar Jogász Egyletnek.
Az újjáalakult Országos Igazságszolgáltatási Tanács 6 évre választott tagja lettem 2003 decemberében. Az Országos Igazságszolgáltatási Tanács 2004-ben címzetes táblabírói elismerésben részesített.
A jövőt illetően fontos feladatnak tartom az Országos Igazságszolgáltatási Tanács működésének még hatékonyabbá tételét, általa az ítélkezési munka feltételeinek további javítását, a bírói munka társadalmi elismertségének növelését.


« Vissza az előző oldalra!

Hosszúpereszteg Község Önkormányzata - Magyar