Intézmények / Művelődési Ház és Könyvtár

Művelődési Ház és Könyvtár



Művelődési Ház és Könyvtár

Elérhetőségek

A művelődési házról

A művelődési ház a 8-as főút mellett található, a falu központjában, a posta és az elárvult kétszintes iskolaépület ölelésében. Bár forgalmas hely közelében van, minden ablakából zöldre látunk, előtte a park, mögötte a sportpályák hívogatnak szép időben a természetbe. Az 1968-ban emelt épület 2014-ben esett át egy nagyobb felújításon, kívülről az új nyílászárók árulkodnak erről, bent látványosabb a változás, örömmel vettük birtokba a megszépült házat. Ezzel együtt a helyiségek funkciója is változott nagyrészt, kivéve a könyvtárat, a büfét és az internetkuckót.  Miután befogadtuk az újraindult kisiskolát, a nagyteremben nemcsak műsoros rendezvények, bálok zajlottak, hanem testnevelésórák is megint. Az utóbbi időben előadóteremként és közösségi helyként használt két tanterem ismét régi szerepét tölti be. Az iroda, melyen a helyi civil szervezetek osztoztak, most nevelői szoba lett. A hátsó dupla helyiségben tapasztalható a legnagyobb változás, a pályázati keret lehetővé tette, hogy jól felszerelt konyhát és étkezőt rendezzünk be, ez óriási segítséget jelent a rendezvényeknél.

 A programok az éves rendezvénytervnek megfelelően alakulnak, illetve egészülnek ki, ha felmerül valami nagyszerű ötlet, kihagyhatatlan ajánlat. Nem múlhat el nyár falunap és a polgármesterek főzőversenye nélkül, utóbbit a festői szépségű Szajki-tavaknál tartjuk. Évről évre örömmel adunk otthont július derekán az Országjáró Dalosok Találkozójának, szívesen fogadunk előadást a Vasvári Nemzetközi Színjátszó Fesztivál idején. Közeleg a farsang, ahol az iskolai, óvodai jelmezes felvonulást műhelyfoglalkozással, játszóházzal, fánksütéssel egészítjük ki. A tavaszt egy szombati egészségnappal köszöntjük, ebbe belefér egy kis sport, mozgás, vetélkedő, ételkóstoló. A húsvétváró délután legnagyobb attrakciója a tojáskeresés és a tojásdobáló verseny. A gyereknap egésznapos kaland május utolsó hétvégéjén. Szeptemberben a hegy levét ünnepeljük, közös piknikkel zárul a szüreti felvonulás. A december csupa titok, előbb a Mikulás érkezése tartja lázban a kicsiket, aztán azt számolják, hányat kell még aludni az adventi vásárral egybekötött karácsonyváróig. A betlehemes játék próbái már javában folynak ekkor, minden évben december 24-én 15 órakor a templomban látható a hangszeres zenével, versekkel kiegészített teljes műsor, melyben az öt-hat évesektől kezdve egyetemisták is szerepelnek.

Óriási öröm és megtiszteltetés, hogy az alkalmi kiállító-térként is szolgáló aulánkban több helyi illetve Hosszúpereszteghez ezer szállal kötődő művész alkotásait bemutathattuk. Rendeztünk „kerámiaünnepet” a Takács házaspár munkáiból, ránk bízta bőrből készült táskáit, lámpáit, párnáit, lakásdíszeit Czákli Hajni. Zakariás Erzsi néni szőtt képei és akvarelljei után igent mondott a felkérésre, és elhozta festményeit Koltainé Zsuzsa néni és többünk gimnáziumi rajztanára, Kálóczi tanárnő is. Állandó tárlatként most Krieg Feri bácsi munkái díszítik a falakat. Nagy lelkesedéssel rendeztünk be még fotókiállításokat, terménykiállításokat, katonai gyűjteményt, népviseleti témát, nosztalgiáztunk az 50-es, 60-as évek tárgyi emlékein, dokumentumain.

Különösen emlékezetes marad az író-olvasó találkozók, könyvbemutatók közül a V. Kulcsár Ildikóval töltött este. Az írónő számtalan itt megélt családi sztorit emlegetett.

Ha az ünnepélyes pillanatoknál tartunk, sosem fogom elfelejteni, amikor színpadra lépés előtt itt a művelődési házban köszönthettem Harangozó Terit, Aradszky Lászlót, Kovács Katit, Straub Dezsőt, Leblanc Győzőt, Sáfár Mónikát és az Operettszínház művészeit. Gyerekként csak a tévében csodáltam őket, sosem hittem volna, hogy egyszer még beszélgetni is lesz alkalmunk. Az is hihetetlennek tűnt, mikor néhány éve egy falunapon a HOSE ellenfeleként Nemcsák Károly vezetésével a magyar színészválogatott rúgta a bőrt a sportpályán.

Az élményeket még hosszasan tudnám sorolni, talán más is őriz egy-egy fontos pillanatot, amelyre szívesen emlékszik. Ha ez így van, akkor már megérte itt dolgozni.

Kéthelyi Dóra

 

Hosszúperesztegi eseménynaptár 2019

 

Január

Időpont

Program

Szervező

Közreműködő

jan. 11.

megbeszélés a Hosszúperesztegről szóló könyv kapcsán

plébánia

intézmények, egyesületek

jan. 27.

vezetőségi ülés a horgászoknál

horgász egyesület

 

a hónap 3. hete

egészségvédelmi nap

óvoda

 

 

Február

Időpont

Program

Szervező

Közreműködő

febr. 1.

2. megbeszélés a készülő könyv kapcsán

plébánia

intézmények, egyesületek

febr. 4.

maci-nap

óvoda

 

 

febr. 5-9.

télbúcsúztató hetes farsang

óvoda

 

febr. 12.

 házszentelés, fánksütés

plébánia, műv. ház

iskola

febr. 13.

Camerata Artissima koncert

óvoda

iskola

febr. 20.

Csemete Bábszínház előadása

óvoda

iskola

febr. 22.

farsangra hangoló: álarckészítés, játszóház, délután jelmezes buli

iskola, műv. ház

óvoda

febr. 23.

Batthyány-bál Jánosházán

 

hosszúperesztegi tagiskola

febr. vége

olvasásnépszerűsítő könyvtári program, felolvasás

műv. ház

iskola, óvoda

febr. vége márc. eleje

János atya előadása a kultúrházban

plébánia, műv. ház

 

febr. 28.

Szentségimádás Hosszúperesztegen

egyházközség

 

 

Március

Időpont

Program

Szervező

Közreműködő      

márc. 2.

a polgárőr egyesület közgyűlése

polgárőr egyesület

 

márc. 9.

nőnapi összejövetel a kultúrházban

egyéni kezdeményezés

 

márc. 14.

március 15-i megemlékezés a Petőfi-parkban

óvoda

iskola

műv. ház

 

színházlátogatás Szombathelyen v. Zalaegerszegen

műv. ház

 

márc. 18-22.

fenntarthatósági témahét

Batthyány iskola

hosszúperesztegi tagiskola

márc. 19.

apák napja a templomban

egyházközség

 

márc. 19-22.

„Tavaszi zsongás” mozgásfejlesztő program; erdei futás Szajkon

óvoda

 

 

Meseláda- gyermekfoglalkozás a megyei könyvtár munkatársaival

műv. ház /KSZR/

iskola, óvoda

márc. vége

író-olvasó találkozó V. Kulcsár Ildikóval

műv. ház

 

márc. 29.

a napijegyes és az éjszakai horgászat kezdete

horgász egyesület

 

 

Április

Időpont

Program

Szervező

Közreműködő

ápr. 5.

Molnár Domonkos kiállításának megnyitója: Autogramok

műv. ház

 

ápr. 11.

„Mese, mese mátka” vers-és mesemondó nap

óvoda

iskola

ápr. 11. körül

író-olvasó találkozó Harcos Bálinttal

műv. ház

Könyvtárellátási Szolgáltató Rendszer

 

ápr. közepe

szezonnyitó horgászverseny Szajkon

horgász egyesület

 

ápr. 16.

húsvétváró délután

műv. ház

óvoda, iskola

 

 tavaszi évszakkirándulás Szajkra

 

óvoda

 

 

Camerata Artissima tavaszi koncert az óvodában

óvoda

iskola

 

tantárgyi versenyek Jánosházán

Batthyány iskola

hosszúperesztegi tagiskola

ápr. vége

társadalmi munka a horgásztónál

horgász egyesület

 

ápr. 30.

májusfa állítás

polgárőr egyesület

 

 

Május

 

 

 

Időpont

Program

Szervező

Közreműködő

 

 

 

 

máj. 6.

Flórián- napi megemlékezés

tűzoltó egyesület

 

máj. 4.

anyák napi műsor

óvoda

 

máj. 7.

anyák napi műsor

iskola

 

május 11.

születés ünnepe: rajz-és fotókiállítás, előadás, családi programok, faültetés

műv. ház,

védőnő

 

máj. 9.

nyílt nap az iskolában szülőknek

iskola

 

 

tantárgyi házi versenyeken való részvétel

Batthyány isk.

hosszúperesztegi tagiskola

máj. 17.

játékos sportdélután a leendő elsősökkel

iskola

óvoda

máj. 19.

bérmálás Hosszúperesztegen

egyházközség

 

máj. 20-21.

pünkösdölés a faluban

 

 

máj. utolsó hete

gyermekhét

óvoda

 

máj. 23.

Capito Gitárklub gyermekkoncertje

műv. ház

 

máj. 26.

gyermeknap

 műv. ház

 

 

májusfa kitáncolás

polgárőr egyesület

 

 

Június

Időpont

Program

Szervező

Közreműködő

jún. 3.

Úr napja

körmenet

egyházközség

 

 

kirándulás a Csodaszarvas Tájparkba

óvoda

 

 

osztálykirándulás

iskola

 

jún. 5.

Mesebolt Bábszínház: Vackor c. ea. a műv. házban

műv. ház /KSZR/

 

jún. 12.

Wágner Dávid: Interaktív 3 kívánság /zenés fogl. gyerekeknek/

műv. ház /KSZR/

 

jún. 15.

a nagycsoportosok búcsúztatása, évzáró

óvoda

 

jún.

Szajki-tavak triatlon

Őri Norbert, triatlon egyesület

műv. ház

 

Batthyány-nap Jánosházán

Batthyány iskola

hosszúperesztegi tagiskola

 

tanévzáró ünnepély

iskola

 

jún. 23-24.

társadalmi munka a horgásztónál

horgász egyesület

 

jún. vége

a Vasvári Színjátszó Fesztivál idején előadás/ok fogadása Szajkon v. a műv. házban

műv. ház

 

 

 

Július

Időpont

Program

Szervező

Közreműködő

júl. 14.

falunap

önkormányzat

műv. ház

egyesületek

júl. 14.

Boglya és táncos barátai a falunapon /népzene, néptánc/

műv. ház /KSZR/

 

júl. 20.

Országjáró Dalosok Találkozója

Capito Gitárklub

műv. ház

júl. 22.

járművek megáldása Szent Jakab napja előtt

egyházközség

 

júl. 29.

horgászverseny Szajkon

horgász egyesület

 

 

 

Augusztus

Időpont

Program

Szervező

Közreműködő

aug. 18 v. 19 v. 20.

megyenap és polgármesterek főzőversenye

 Vas Megyei Közgyűlés, önkormányzat,

műv. ház, NMI

egyesületek

aug. 20. körül, a megyenapon

Savaria Rézfúvós Együttes fellépése

műv. ház

KSZR támogatásával

augusztus 20.

búcsú

egyházközség

 

aug. vége

anyatejes világnap

védőnő

műv. ház

aug. 31.

„kukucskáló délelőtt az oviban”- az új gyerekeknek és szüleiknek

óvoda

 

 

Szeptember

Időpont

Program

Szervező

Közreműködő

szept. 1.

tanévnyitó ünnepély

iskola

 

 

Rosta Géza gyermekműsora

óvoda

iskola

szept. 22-23.

társadalmi munka Szajkon

horgász egyesület

 

szept. 29.

szüreti felvonulás és hegyi vigasság

műv. ház

hegyelöljáróság, polgárőrök

szept. 29. előtt

a népmese napja /Benedek Elek születésnapja/

óvoda

 

szept. 29.

szezonzáró horgászverseny

horgász egyesület

 

 

 

Október

Időpont

Program

Szervező

Közreműködő

okt. 4.

„állati jó nap”- az állatok világnapján

óvoda

 

 

„tök jó nap”

„futótök” sportdélelőtt

óvoda

 

 

nyílt nap az iskolában óvó néniknek

iskola

 

 

idősek napja

önkormányzat, műv. ház

óvoda, iskola

 

terményáldás a templomban

egyházközség

 

 

őszi kirándulás: Szajk

óvoda

 

okt. 19.

Simonné Wildner Judit kertészmérnök ea.: Gyógyító kert, gyógyító konyha

műv. ház

KSZR

 

megemlékezés okt. 23-ról

műv. ház, iskola

 

okt. 28.

a napijegyes és az éjszakai horgászat zárása

horgász egyesület

 

November

Időpont

Program

Szervező

Közreműködő

 

mesedélután, közös felolvasás a könyvtárban

műv. ház

iskola

 

Márton-napi hagyományok, lámpás felvonulás

óvoda

iskola, műv. ház

 

 

Márton-havi újbor mustra

tűzoltó egyesület,

polgárőr egyesület

 

 

egészségnap

óvoda, iskola, védőnő

 

 

nyílt nap szülőknek az iskolában

iskola

 

 

közmeghallgatás

önkormányzat

 

 

 

December

Időpont

Program

Szervező

Közreműködő

 

kiállítás: gyermekrajzok advent, karácsony jegyében

műv. ház

óvoda, iskola

dec. 6.

Mikulás-délelőtt,

Capito Gitárklub gyermekkoncertje

műv. ház

baba-mama klub, óvoda, iskola

 

adventi készülődés

óvoda, iskola, műv. ház

a KSZR az év során 4 db kézműves foglalkozást támogat /alkalmanként 8000Ft-tal/

dec. 13.

lucázás

óvoda

iskola

dec.

karácsonyváró délután

műv. ház

baba-mama klub, óvoda, iskola

 

karácsonyi műsorok

óvoda, iskola

 

 

dec. 24.

Jézuskavárás a templomban

műv. ház

 

 

2018. évi ÖTE közgyűlés

tűzoltó egyesület

 

dec. 27.

János-napi borszentelés

egyházközség

 

 

 

 

Összeállította: Kéthelyi Dóra

 

 

Hosszúpereszteg, 2018-01-19


« Vissza az előző oldalra!

Hosszúpereszteg Község Önkormányzata - Magyar